Manapság az üzleti világban a költségcsökkentés korát éljük. Az iparban, a kereskedelemben, a szolgáltatásban mindenki arra törekszik, hogy a kiadásait csökkentse. Miért?
A haszon növelése kötelező, az maga a túlélés!

Kötelező, akár olyan áron is, hogy másokat megkárosítanak, ellehetetlenítenek, akár tönkre is tesznek!
A kiadások csökkentésére az egyik kínálkozó lehetősége, amit a boltokban tapasztalunk, kisebb kiszerelésben raknak ki árucikkeket a polcokra. A vevő különböző okok miatt természetesen nem nézi meg a mennyiséget (Szemre megvan az!), és észre sem veszi, hogy átverték.
Ugyancsak alattomos átverés az, amikor megkapja az ember azt a mennyiséget, amit korábban is, amit a kiszerelésen feltüntetnek de a csomagolás: tubusok, flakonok, stb. kialakítása nem teszi lehetővé, hogy teljes mennyiséget: mustárt, majonézt, stb. elfogyasszuk. Így annak egy kis része megy a szemétbe, és vesszük is másikat.
Egy tapasztalt mód a minőség rontása. Olcsóbb, silányabb minőségű alapanyagok felhasználásával egy ideig csökkenek az előállítás költségei, nő a haszon.
Kedvenc módszer a tervezett elévülés. Úgy gyártanak le árucikkeket, hogy az viszonylag hamar elromoljon, és a vásárlóknak újat kelljen beszerezni.
Alattomos módszer valamennyi! Bizonyára lehetne még több, a fentiekhez hasonló hasznot növelő módszerről írni, ám én rátérnék arra, ami az egész témát ihlette!
A végső megoldás, a dolgozók elbocsájtása, amiben már úgy tűnik elérték azt a szintet, hogy nem lehet több embert nélkülözni, ezért újabban a magyar dolgozókat cserélik le vendégmunkásokra, nem törődve azzal, hogy ez tovább rontja a minőséget.
Az elbocsájtásokkal beindul egy folyamat, mivel az elbocsájtott magyar emberek pénze kevesebb lesz, és a vendégmunkások is kevesebbet keresnek: csökken a fizetőképes kereslet, ami aztán a fentebb leírt módszerek újra átgondolásához vezet, igyekeznek tökéletesíteni azokat, hogy még kevesebb legyen a kiadás.
Ezzel együtt, egy olyan folyamat is tapasztalható, ami a dolgozók jogainak, juttatásainak csökkentésében érezhető. Jutalmak megvonása, kafetéria megvonása, csökkentése, munkavédelmi ruhák, formaruhák minőségének romlása, a produktív munkaidő növelése, és társai.

Mi lesz akkor, amikor ez a folyamat eléri azt a minimumot, amikor bizonyos területeken a rendelkezésre álló munkaerő, a dolgozók létszáma olyan kevés lesz, hogy az már veszélyezteti a biztonságos működést, mivel nincs a rendszerben tartalék? Megéri az, hogy például a MÁV, az egészségügy, vagy közbiztonság egy nem várt esemény, mondjuk egy többnapos áramszünet miatt összeomoljon, működésképtelenné váljon (tudom fikció!), aminek következménye kihat az egész ország működésére: KÁOSZ!
De maradjunk csak annál, hogy még szerencsére nincs katasztrófa, de nem nő a haszon! A pénzemberek számára már ez maga katasztrófa.
Biztos vagyok benne, hogy találnak olyan módszereket, ami a meglévő kritikus állapotok mellett is növelje a hasznot. Ehhez ők értenek!

Számomra az a kérdés, hogy ha létezik olyan módszer, hogy dolgozók elbocsájtása nélkül növeljék a hasznot, miért nem lehet azzal a lehetőséggel élni már most az elején? Mert ugye a haszon nőne, még ha nem is olyan mértékben, de nem szegényednének el az emberek, lenne fizetőképes vásárlóerő, ami ugyancsak fenntartaná a gazdaság működését.
Nem lehet költségeket csökkenteni a végtelenségig. Nem lehet a dolgozók számát egy kritikus szintre csökkenteni, és nem jó módszer a meglévő, képzett dolgozókat, olyanokra cserélni, akik tudása nem éri el a színvonalat…
Nem beszélve arról, hogy egy idegen kultúrájú, identitású ember, a szokásaival, vallásával, esetleges egészségügyi kockázataival nem várt problémákat gerjeszthet, ami ugyancsak veszélyezteti a kritikus szinten működő egészségügyet, közbiztonságot, feszültséget generál az itt élő társadalomban.
A képek forrásai:
alinademeter.ro
jogaszvilag.hu
slovanskenoviny.sk
