Ahogy a magyar ember mondta, a búza az élet

Mindannyian szörnyülködve látjuk a kukákba kidobált élelmiszer mennyiséget, a kenyértől, a csipszen át, a megmaradt, nem egyszer egész szendvicsek számát is!

Régen amire a kenyér az asztalra került, a vetéstől, az aratáson át, a kenyérsütésig, szinte vért verejtékeztek a tikkasztó hőségben a parasztok, hogy végül az asztalra tegyenek egy darab kenyeret, a szegényes vacsora mellé.
Ma, ha könnyebb is ez a munka, annyira azért nem egyszerű, és nem könnyű, bárki is gondolja ezt lekicsinylően. Pedig milyen jó lenne, ha belekóstolnának a kényelmes életet élő városi, és mostanra már hasonló életvitelt folytató, vidéki emberek csak azért, hogy megismerve, átérezve a megpróbáltatást, kicsit más szemmel nézzenek a friss illatos kenyérre, amiből otthon jóízűen falatoznak.

De nézzük, ha nagy vonalakban is!

Manapság, egy mezőgazdaságból élő gazda (igaz légkondicionált, modern gépekben!) néha hajnalban már útra kel, és megy a földre, előkészíteni azt az őszi vetéshez. Gyakran az éjszaka leple alatt, magányosan róják a köröket a földeken.
Ha nem is olyan gyilkos ez munka, mint hajdanán, azért van így is nehézsége a munkájának: magányos, monoton.
Meg kell említenünk azt is, hogy ezt el tudják végezni, még a tényleges munka megkezdése előtt, éjszakába nyúló karbantartási munkákat kell elvégezniük. Na ez sem olyan egyszerű, mint ahogyan sokan azt képzelik: koszos, cipekedős, néha idegesítő problémákkal jár.

A föld előkészítése után, jöhet a vetés.

Innentől mondhatjuk azt, hogy a Jó Istenre van bízva minden. Lesz-e elég nedvesség, lesz-e hó, ami betakarja a vétést, hogy a fagy ne tegyen kárt a zöldellő friss sarjadásban, s ha az Úr kegyes, és minden össze jön, tavasszal fejlődésnek indul a búza.
A ha az ég megadja, a megfelelő időben lesz elég csapadék, nem jön korai aszály… ha beérik a búza, jöhet az aratás.
Igaz géppel, de ez is kemény munka!

A magot beszállítják a szárítókba, majd a megfelelő nedvesség tartalom elérése után, megy a malomba, ahol a modern kor molnárjai, lisztté őrlik a gabonát.
Ez a liszt kerül aztán a sütődékbe, ahol több munkafolyamaton át, végül elkészül a kenyér.

Következik a pékek ugyancsak kemény munkája. A gépek mellett az ő tevékenységük nem egyszer sok cipekedéssel, izzadsággal jár az igen nagy hőségben.
A kenyér készítés munkafolyamatainak megfelelően kezdenek a dagasztók, majd sorban érkeznek be a többiek: a tészta kimérése, virgolás, kelesztés, majd sütés.

A kisült kenyeret a boltokba szállítják, ahol az elárusítók, gyakran hajnalok hajnalán, már a boltokban rendezik az árut, hogy mire a később kelő, munkába igyekvő emberek, a boltban meg tudják vásárolni reggelihez, a szükséges pékárut, vagy hogy a háziasszonyok bevásároljanak, és frissen vigyék haza a finomságokat, hogy aztán uzsonnát készítsenek az iskolába készülő gyerekeknek, hitvesüknek.
Ezen a ponton már az embereknek eszébe sem jutnak a fent leírtak. A kenyér a boltok polcain, majd otthon az asztalon… a legnagyobb fáradság sokaknak: már megint boltba kell menni! Sajnos a fiatalság a kenyér és a búza közötti összefüggést sem sejti, vagy lehet nem is ismeri.

Csak a búza útját követtük a búzaföldtől a boltok polcáig, ám jusson eszébe mindenkinek, hogy ahhoz, hogy ez megtörténjen, még nagyon sok ember munkája szükséges: karbantartók, szállítók, kisegítő munkások. De nem szabad felednünk, nyugodtan ide kerülhet, sőt! ők is részt vesznek a folyamatban: a szükséges energia előállításában, de még a gépek megtervezésében, legyártásában munkát végzők hosszú sora.

Itt érünk el a szemetes kosárig, kukáig! Sokan semmibe véve a fent elvégzett munkát, a megmaradt, vagy éppen el sem fogyasztott kenyeret, kiflit, zsemlét, nemes egyszerűséggel kidobják a szemétbe.
Az áruházak – ami egyenesen vérlázító – az el nem adott pékárut, sok más élelmiszerrel konténerekbe gyűjtik. (Igaz, sok terméket segélyek formájában osztanak szét!)

Felvetettem már egyszer-kétszer ezt a számomra hálátlan, pazarló magatartást néhány fiatalnak.
A válasz: „megkapják ők érte a fizetésüket!”
Ebből viszont következik a kérdés, ha már nem kell sajnálnunk a fent érintőleg felsorolt munka értékét, akkor az az ember, aki kidobálja a kenyeret, mennyibe nézi, mennyire értékeli a saját munkáját? Mert bizony, a kenyér bekerülési árát megfizeti keményen! A kidobott pékáru is pénzbe került. Annak a munkának egy jelentős értéke végül is semmibe vész, a szemétbe kerül.

Sajnos megkaptam erre is a fellengzős, a munka erkölcsi értékét semmibe vevő választ, ami azért elgondolkodtató társadalmunk gondolkodás módját illetően: „Az én pénzem, arra költöm amire akarom, amit vásárlok, azt csinálom vele, amit akarok.”
A modern, pazarló életmódunk logikája úgy látszik kikezdhetetlen! A lényeg, hogy vásároljunk, az sem számít ha pazarlunk, csak vegyünk, vegyünk, fogyasszunk…

A magamfajta ember azonban mást is lát ebben. A munka tiszteletét, erkölcsi értékét!
Mert értem én, hogy mindenki megkapja a fizetését, de valahol, feleslegesen dolgozott mindenki.
Aztán persze megy a siránkozás, sopánkodás: egyre drágább a kenyér! amin nem csodálkozom! Viszont amíg „megéri” kidobálni a kenyeret, miért ne emelnék az árát!

Végezetül. Ha már a búza az élet, nem gondolnám, hogy túlságosan erőltetett a logikám, ha azt mondom: a búzából lesz a kenyér, s aki nem tiszteli a kenyeret, az az életet sem tiszteli!

Kerecsenyi Tibor

A képek forrásai:
24.hu
docplayer.hu
hvg.hu
magyarnemzet.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

error: Content is protected !!